Egy fiatal anyuka, aki egyedül neveli nyolc hónapos kislányát. Tapasztalait, gondolatait, szép és nehéz pillanatait az “Anya simogató” Facebook oldalon osztja meg.
Dorina néhány hete keresett meg azzal a kéréssel, hogy készítsek róla egy fotósorozatot. A fotózás célja az volt, hogy megörökítsem szépségét, nőiességét, művészi akt fotók formájában. A következő sorokban azt olvashatjátok, hogy milyen érzések, nehézségek vezették a gyönyörű anyukát a műteremig.
Egy nőnek 9 hónapja van arra, hogy felkészüljön élete egyik legfontosabb szerepére, az anyaságra. De mi a helyzet a következő kérdéssel: hogyan alakuljunk vissza újra nővé? Az sehol sincs leírva hogyan tudnánk jól helyt állni mindkét szerepkörben.
A testünk átalakulását szemmel láthatjuk és nyugtázzuk magunkban hogy igencsak “megviselte” egy új élet kihordása. Vágyunk vissza régi önmagunkhoz miközben meg akarunk felelni gyermekünknek, társunknak és a világnak. Nem egyszerű hát a feladatunk.
Vannak szerencsésebbek akiket mindvégig támogat a környezetük, a barátok, a család és a párjuk. Nekik talán könnyebb egy időre megbarátkozni az új életükkel.
Nekem személy szerint nem volt ez így.
Mindig maximalista voltam magammal szemben. Egész életemben fontos szerepet töltött be a sport, de most, hogy egyedül maradtam egy kisbabával nem tudom a régi életemet élni, mert a lányomnak szüksége van rám. Viszont tudom azt, ha én rosszul érzem magam a bőrömben, neki sem tudok mosolygós anyukája lenni. Ezért tudatosan figyelek a táplálkozásomra és amennyit lehet otthon tornázom, illetve nagyokat sétálunk minden nap.
A legnagyobb visszajelzés a társtól jöhetett volna, de az én helyzetemben ez nem adatott meg, így egyedül kellett ezzel is megbírkóznom. Aztán eszembe jutott, hogy szeretném, ha megörökítenenék életemnek ezt a szakaszát. Írtam is Nikinek, hogy rászántam magam egy művészi akt sorozatra.
Nem azért, mert most vagyok életem legjobb formájában, hanem azért, hogy emlékezzek majd milyen nehéz időszakon vagyok túl.
Nem leszek már sosem ugyanaz aki voltam. Ezt bizonyítják a striák és hegek, de leginkább a lelkemen esett sebek nem gyógyulnak be teljesen, csak az idő múlásával halványodnak majd.
De azt kijelenthetem, hogy nem csak anya vagyok hanem NŐ is és remélem egyszer valaki megbecsüli az embert is ebben a testben. A lányomat is erre nevelem majd.
Köszönök mindent, Niki!
A Te “szemeden” át újra gyönyörű NŐnek érzem magam.
Írta: Németh Dorina, Anya simogató
Smink: Villás Brigitta
Fotók: Nerpel Nikoletta/ Fotográfus/ nerpel.niki@gmail.com/ http://www.nerpelfoto.hu
Werk - A kamera két oldalán 