Áprilisban szembe jött velem egy hirdetés a Dolomitokról. Valami megmagyarázhatatlan erő vonz a hegyi tájakhoz, így azonnal elkezdtem szállást keresni. Először csak kíváncsiságból. Aztán a “miért ne?” rész következett és végül lefoglaltam az egyetlen szállást, ami elérhető volt a megadott időpontra és minden kritériumnak megfelelt. Boscoverdében, kellően távol a zsúfolt, felkapott desztinációktól, egy családias kis hotel, reggelivel. Innen “csillagtúráztunk”.
1. nap: Tre Cime / Drei Zinnen
Az Alpok egyik legismertebb hegycsúcsa, mindenképp a “kötelező” látnivalók listáján volt nálam, hiszen erről a három csúcsról láttam A Képet, ami alapján beleszerettem a Dolomitokba. Bár lelkileg már felkészítettem magam arra, hogy hatalmas tömeg lesz és nem tudunk majd parkolni sem, ehhez képest volt hely a Tre Cime parkolójában: egészen az Auronzo-menedékházig fölmentünk kocsival és onnan indultunk a könnyű körtúrára. Persze a hegyekben a “könnyű” jelző egészen más, mint itthon fagyizgatás közben sétálgatni a Duna-parton. A Tre Cime kör kb. 4 óra, rövid fotószünetekkel. Amúgy valóban ez volt a legrövidebb, legkönnyebb túránk: biztonságos (viszonylag), széles ösvények vannak, nincs kötélen kapaszkodós vagy átlátszó fémlétrán fölmászós szakasz, ellenben csodás tájak és elképesztő kilátás van. Az útvonal teljesen megkerüli a három sziklát, így minden szögből megcsodálhatjuk.
Indulás előtt mindenféle leírást néztem a gyalogtúrákról, biztos voltam benne, hogy nehéz eligazodni a hegyi ösvényeken, de a parkolóhoz érve már láttam, hogy kár volt erre időt szakítani: amerre megy a tömeg, arra van a látnivaló. Lehetetlen eltéveszteni. Ráadásul minden ki van táblázva, nem úgy, mint itthon.
2. nap: Seceda
Arra ébredtünk, hogy szakad az eső. Illetve nem is sokat aludtunk, mert éjszaka is szakadt. Tetőtéri szobát kaptunk, a hirtelen felerősödő esőre először azt hittem hegyomlás történt, de aztán rájöttem, hogy itt ilyen intenzitással esik… mégsem tudtam kiverni a fejemből ezt a sziklaomlás dolgot, körbevettek a hegyek, brutális vihar volt, de valahogy, ha csak lassan is, reggel lett…
Reggel megnéztem az időjárás előrejelzést, minden olyan helyen esett, ami túra szempontból tervben volt, kivéve a Secedán és ott csak délelőtt 10-től mondtak esőt. Tehát irány a Seceda, túráztunk már esőben, de itt volt a legnagyobb esélyünk arra, hogy megússzuk. A kocsiban folyamatosan néztem a fönti webkamera képét, útközben a Secedán is esett, de mire odaértünk egészen kellemes idő volt négy réteg ruhában.
Felvonóval mentünk Ortisei-ből, a jegyár hallatán kaptam egy kisebb infarktust (74 EUR volt kettőnknek + 12 EUR a parkolás), de megérte, mert föntről csodaszép a kilátás és gyönyörű helyeken túráztunk.
A Secedát elsősorban azért néztem ki, mert szerettem volna egy olyan fotót, ahol a felhőréteg épp bekebelezi a leszakadt hegyoldalt. Amikor fölértünk sehol egy erre alkalmas felhő… Nem baj, megvárjuk… :)) Aztán a völgyből kezdett szép lassan fölkúszni a köd/felhő, türelmesen kivártuk, míg végül megszületett a kép.
Ezután elsétáltunk a Baita Troier Hüttéhez, ahol megebédeltünk, majd folytattuk utunkat a Malga Pieralongia Alm után található különleges sziklaképződményekhez (Pieralongia sziklák). Innen a már ismert úton visszatérünk a felvonóhoz.
3. nap: Lago Sorapiss
Nagy félelmekkel indultam neki a túrának, mert túl sokat olvasgattam róla… ráadásul a videós beszámolókban is csak a legparásabb részeket vágják be, amúgy meg az út 98%-a teljesen jól járható. A maradék 2% is csak azért gáz, mert tériszonyom van, nem igazán szeretek átlátszó fémlépcsőn fölmenni a sziklafalon… De amúgy gyerekek és 70+ felnőttek is végigcsinálták a túrát. Vannak durván meredek szakaszok, ahol hamar elfogy a levegő, de 1-1 szusszanásnyi pihenővel és a fémlépcsőnél némi káromkodással ügyesen végigtoltuk. :)) Esős időben mondjuk nem vágnék neki, mert akkor csúsznak a sziklák.
A “B&B Hotel Passo Tre Croci Cortina” mellett parkoltunk, az út szélén, innen – jól bevált szokás szerint – a tömeget követve kb. 2 óra alatt elértük a tavat (persze a táblára rápillantottunk, hogy jó helyen vagyunk-e). A tónál a Rifugio Vandelliben ebédeltünk (ezt is meg kellett szokni, hogy ne túrázás után keressünk éttermet, mert 15:00-18:00 között nincs nyitva semmi), majd ugyanazon az úton, ahol jöttünk, visszatértünk az autóhoz.
(A képek becsapósak, irgalmatlan sokan voltak, de próbáltam úgy komponálni, hogy ne legyen zavaró a tömeg.)
4. nap: Cinque Torri
Ez a hely lett a személyes kedvencem, mert elképesztően változatos a táj. Ráadásul ebben a sziklás környezetben haladt az I. Világháborúban a 2. olasz frontvonal, ami most szabadtéri múzeum lövészárkokkal, tüzelőállásokkal, futóárkokkal.
A Rifugio Scoiattoli-ig libegővel mentünk föl, majd az interneten talált útmutatók alapján elindultunk a Cinque Torri felé, ami nem volt jó ötlet, mert délelőtt ellenfényben vannak a sziklák, nem lehet így fotózni, szóval a túra végén visszamentünk… :)) Tanulság: ne menj túrázni fotóssal.
A reggeli Cinque Torri kör után a Rifugio Averauhoz igyekeztünk, ahol megálltunk pihenni, majd utunk a Rifugio Nuvolau-hoz vezetett. Lentről kis lankás hegyoldalnak tűnt, de nem az, meredek. Mondjuk nem annyira, mint a Lago Sorapiss-hoz vezető út. A Rifugio Nuvolau-ban ebédeltünk, végre találtam valami érdekes helyi specialitást: céklából készült gnocci, érdemes kipróbálni, nagyin finom!
A parkolóhoz az Averau hegyet megkerülve szerettem volna visszatérni, de mivel a reggeli rossz fényviszonyok miatt a Cinque Torri felé kellett mennünk, így végül a libegő alatti erdészeti úton / aztán lépcsős ösvényen tértünk vissza a parkolóba.
Minden rosszban van valami jó: mivel a túránk 1/3 része kimaradt, így még hazafelé nyitvatartási időben érkeztünk a Castello di Andraz-hoz.
A Dolomitok teljesen más, mint ahol eddig jártam, sokkal zordabb, egészen félelmetes, ahogy a hatalmas sziklák az ember feje fölé tornyosulnak. Miközben saját határainkat legyőzzük, már-már szuperhősnek érezzük magunkat egyes túrák teljesítése után, mégis ott van az az érzés, hogy valójában milyen jelentéktelenek, kiszolgáltatottak vagyunk a természet erőinek. Amit a Marmolada hegy be is bizonyított: egy nappal azután, hogy hazaértünk, hegyomlás történt a Marmolada csúcsához vezető útvonal mentén, legalább hat ember vesztette életét és többen megsérültek. Egyébként ez a hegy volt hozzánk a legközelebb, de nem mentünk föl.
De nem ezekkel a szomorú sorokkal szeretném zárni a cikket, a Dolomitok gyönyörű, én bármikor szívesen visszamennék hosszabb időre is, de előtte kardiózom még egy kicsit, hogy így futhassak föl a meredek utakon is:
Írta: Nerpel Nikoletta/ Fotográfus/ nerpel.niki@gmail.com/ http://www.nerpelfoto.hu
A bejegyzésben található fotók felhasználása engedély nélkül tilos!
Ha mégis megteszed, szerzői jogsértést követsz el.
Werk - A kamera két oldalán 