Nem emlékszem, hogy valaha is, úgy igazán megfigyeltem volna a természet tavaszi ébredését. Ha igen, akkor az nagyon rég, még gyerekkoromban történhetett, de akkor olyan természetes volt, hogy a lehető legtöbb időt a szabad levegőn töltjük, mint manapság az internet elérés. A hétvégéket a nyaralónkban töltöttük. Nyáron pecáztunk és hajóztunk vagy kipipáltunk egy újabb oldalt a “Magyar várak- és várromok” c. könyvben. Mindegy milyen messze volt a kiszemelt desztináció, mentünk… Kivéve vasárnap, akkor csak közeli várat nézhettünk meg, mert vissza kellett érnünk a kedvenc sorozatomra. Aztán lett felvevős videomagnónk… onnantól nem voltunk időhöz kötve, hiszen bármikor megnézhettem a szalagon rögzített Elveszett Ereklyék Fosztogatóit.
Hát így telt a gyerekkorom, elképesztően aktívan, bejártuk az egész országot várromok után kutatva… aztán jött az egyetem, utána pedig beszippantott a munka. Azon szerencsések közé tartozom, akik alapvetően azzal foglalkoznak, amit szeretnek. Még akkor is szerencsésnek érzem magam, ha ezzel a szerelemmunkával jön tíz másik olyan tevékenység, amit a hátam közepére sem kívánok és gyakorlatilag minden szabadidőm rámegy.
El sem hiszem, hogy egy világjárvány kellett ahhoz, hogy kicsit észbe kapjak és rájöjjek arra, hogy le kéne lassítani. Nem évente 2 x 2 hétre, amikor nyaralunk és a karácsonyi időszak van, hanem úgy általánosságban. Normális az, hogy lassan három éve élünk az ország egyik legszebb régiójában, a Dunakanyarban és egy kezemen meg tudnám számolni hányszor mozdultunk ki a közeli erdőkbe kirándulni?!
Körülbelül két hétre volt szükségünk, hogy átálljunk a férjemmel home office-ra. Az elején nagyon stresszes volt, de amióta itthonról működünk olyan nyugalom van rajtunk, mint még soha a felnőtt létünkben.
Az önkéntes karantén megkezdésével egyidőben megérkezett a tavasz. Szerencsére az utcánk végétől számos túraútvonal indul a Pilis szebbnél szebb lejtőire. Az első túráinkkor még a télies erdő fogadott minket. Semmi szín, csak a csupasz ágak. A kondíciónkról inkább ne is beszéljünk, majd megfulladtunk, mire felértünk a kilátópontig. Én, aki régebben heti 5x edzettem, elvérzek egy minimális emelkedőn. Négy évvel ezelőtt fölfutottam volna minimális pulzusemelkedéssel, most meg vonszolom magam. Nem lett volna szabad abbahagyni az edzést… erre is rájöttem.
Azóta szinte minden nap hosszú sétákat teszünk a környéken. Van, amikor “falukört” megyünk, végigjárjuk az utcákat, megnézzük, hogy éppen mi virágzik és megcsodáljuk a hatalmas XIX. századi villákat, valamint a présházakból lett nemesi birtokok utóéletét.
Ha éppen nem a faluba, hanem inkább az erdőbe vágyunk, akkor irány a Pilis. Olyan útvonalakat fedeztünk fel, ahol csak a madár jár, meg mi, így abszolút veszélytelen koronavírus szempontból. Idén, először életemben, végigkövettem az erdő ébredését. Láttam, ahogy rügyből levél fakad és bimbóból virág nyílik. A téli erdő alig egy hónap alatt felöltözött és most élénk zöld színben tündököl. És ahogy haladunk a magasabb területek felé, észrevehető, hogy a csúcsok közelében még van hová felzárkóznia a lomboknak.
A macskáink is nagyon élvezik, hogy állandóan itthon vagyunk, teljesen átalakult a kapcsolatunk az elmúlt hónapban. Dimitrij, a mindig morcos, harapós Szőrmester lett a leghűségesebb követőm. Mindenhová velem jön, most is itt gömbölyödik mellettem. Natasha pedig fölöttem, az ablakpárkányon gubbaszt. A kis félénk cicalány egész nap aktív, nem bújik el a szekrény mélyére, inkább érdeklődve követi az eseményeket és kergeti a rovarokat, néha még a madarakat is az erkélyen vagy a tetőn.
Amióta kitört a járvány és önkéntes karanténba vonultam, lassan elkezdtem újra embernek érezni magam. Nem gépnek, vagy virtuális jelenségnek. Persze fenntartom az online létem látszatát, de csak annyira, hogy amikor zöld utat kapnak a fotózások, folytathassam a munkámat ott, ahol abbahagytam. Vagy talán nem is pontosan ott kéne folytatni.
Galéria:
Írta: Nerpel Nikoletta/ Fotográfus/ nerpel.niki@gmail.com/ http://www.nerpelfoto.hu
A bejegyzésben található fotók felhasználása engedély nélkül tilos! Ha mégis teszed, nem csak szerzői, de személyiségi jogokat is sérthetsz vele.
Werk - A kamera két oldalán 