Sziasztok!

Eddig fotográfusként úgy gondoltam, hogy majd a képeim beszélnek helyettem. De ők nem tudják elmesélni milyen élmények, történetek húzódnak meg egy-egy fotózás mögött. Persze, a werkek valamilyen szinten alkalmasak erre, de a munka hevében elég ritkán jut eszembe, hogy werket, szelfit, videót, boomerángot, stb. készítsek, mert nekem egy fotózáson más dolgom van, teljesen máshol jár az agyam. 🙂
Szóval mesélnék nektek a munkáimról, valamint megmutatnék több képet is a készülő fotósorozatokból. Ezen kívül szeretnék hosszabban válaszolni a kérdéseitekre, amik rendszeresen felmerülnek és szeretnék adni tippeket is, hogyan készüljetek fel a fotózásokra. Meg még ki tudja mi jut eszembe időközben. 🙂

Érdekel valakit, hogy ki fotózza a fotóst? 😀
A képeken én vagyok. Illetve az idealizált verzióm, jól betanult mosollyal, kicsit se beállított környezetben és pózban. 😀 Szerencsére retusálni is megtanultam az elmúlt kb. 15 évben (= alapvetően sajnos nem ilyen szép sima a bőröm).

A kérdés még mindig az: ki volt az a bátor, aki el merte vállalni, hogy lefotóz egy örök elégedetlen, maximalista fotóst?
Hát a férjem. 🙂 Aki nem fotós, távolról sem. A történet azzal indult, hogy nem találtam magamról megfelelő képet a fotókiállításomra a bemutatkozó tablóra. Aztán jött a lécci, lécci, lécci. És…. bevállalta. Gyors hajmosás, minimális smink és mehet a fotózás. Itthon, mert ezért nem volt kedvem műterembe menni. Sőt, sehova, mert SOS kellett a kép. Még jó, hogy van néhány vakum, bár ehhez a képhez elég volt egy is.

Beültettem a férjemet a helyemre, ahol elképzeltem magam, megnéztem milyen szögből jó, beállítottam a vakut, a gépet, kiválasztottam a megfelelő objektívet, hogy elmosódjon a háttér, majd helyet cseréltünk. A pózolás megy, oktattam is 2,5 évig, szóval engem instruálni nem kell (én viszont tudok másokat), bár pont a 3. képen csúnyán ökölbe szorítom a bal kezemet, de ennyi hiba elfér egy fotón. 🙂 (Utólag néztem, hogy a galéria kiírja a rekesz+záridő értéket is, amiből még egy szabálytalanság kiderül: megszegtük a reciprok szabályt!!! VR rulez!)
Kb. 15 fotó után csekkoltam az elkészült képeket, majd jött még 15, meg még 15, közben át is öltöztem… és “letükröztük” a helyszínt a “jobb profilom jobb” alapon, ennek ellenére csak azért is szemből tartottam a fejemet.
Na valahogy így született meg a legutóbbi “lifestyle porté” képanyag rólam, amiből 1-et ki tudtam választani a bemutatkozó tablóra.

Az egészből az a tanulság, hogy a jó portréhoz nem kell profi fotóst hívni. Elég ha egy jó fotós kölcsönadja a gépét, a kezedbe adja a megfelelő objektívet (illetve rárakja a gépre, mert a cserét nem bízza rád!), mindent beállít helyetted, megmondja honnan és hogyan fotózz (a pontos kompozíciót is megmutatja egy rajtad készült fotón). Ha épp nincs kéznél ilyen kolléga, akkor pedig: portré fotózást vállalok! – DE portré fotózás szupportálást a felszerelésem kölcsönadásával kizárólag a férjemnek. 🙂